Portrék

 

Szeretnénk bemutatni minél több, a kerületünkben élő, a klubjainkba járó idős embert, akinek élete, tapasztalata példa lehet számunkra. Minden ember egyedi és megismételhetetlen, ezért  bizonyosan mást mond egy portré annak, aki ismeri azt a személyt, mint aki csak a leírtakon, vagy a fotókon keresztül találkozik vele. Mégis úgy gondoljuk, hogy fontos közkinccsé tételük.

Fiatalon még lehet, hogy nem értékeljük azt az időt, melyet nagyszüleinkkel töltünk, mert természetes, hogy velünk vannak. Az idő múlásával viszont, mindennek más lesz az értéke…

 

„Fontos, hogy az idősebbek meséljenek életük eseményeiről. Sokat tanulhatunk tőlük”

Gary Chapman

              

A múltamból merítek erőt

Hadiárvaként nevelkedtem. Anyám második házasságából született öt féltestvérem, egy lány és négy fiú. Nagyon nehéz időszakok voltak. Én személyesen a nagyszülők gondozásában kaptam meg a család melegét, szeretetét. Mostohaapámmal rapszodikus volt a viszonyom. Édesanyánk korai halála után Nekem kellett átvenni az anyai szerepet, mint legidősebb leánygyermeknek vezetni a háztartást, gondoskodni kisebb testvéreimről.

Nem véletlenül menekültem bele a házasságomba szerelem nélkül. A későbbiek folyamán, mivel nagyon jó ember, házastárs, apa volt a férjem nagyon megszerettem. Öt év házasság után született meg lányom 1965-ben. Örömteli időszak volt számunkra és a férjem szülei számára is. Tartós betegsége 3 éves korában derült ki, ami beárnyékolta boldogságunkat. Öt év elteltével megérkezett kisfiúnk is. Örömteli volt még úgy is, hogy hat hónapra, koraszülötten, agykárosodással született. Tartós betegként gondoztuk élete végéig. Imádatom a gyermekeim felé mindig erőt, hitet, reményt adott. A jó Isten nagyon szerethetett engem, hogy alkalmasnak tartott a világ legnehezebb dolgára: én lehettem gyermekeim anyukája. Életem legboldogabb 40 éve után elvesztettem a két gyermekeim és rá egy évre a férjem is. A karjaimban haltak meg, a mai kor betegségében, fiatalon. Úgy érezem, hogy a nagyvilágban gyökértelen vagyok, nincs mibe kapaszkodjak. Isten felé fordulva, a hitben bízva hiszem azt, hogy szeretteimmel nem marad el a találkozás majd egyszer.

A történtek után családi fészkünket hátrahagyva próbálok minden nap megküzdeni hiányukkal, a magány félelmeivel. Emlékük szebbé, derűsebbé teszi napjaimat, hitemmel reményteljesebbé a jövőt.

Harminc éven keresztül a Vöröskeresztnél dolgoztam önkéntesként, hasonló sorsú családoknak segítettem tanácsadással, üdültetéssel, és minden olyan dologban, ami a tartósan beteg gyermekekkel probléma.

2013. február 25.

a riportot Farkas Ilona gondozónő készítette

Klebelsberg Idősek Klubja

 

 

Fiatal koromtól kedvelője vagyok a természetjárásnak

Bereczki Kálmánné, született Ferenczy Ottilia vagyok. Budapesten születtem 1930-ban. Itt jártam óvodába, később iskoláimat - nevezetesen általános iskolát, majd a polgárit - is  Pestújhelyen végeztem. Utána a Székesfőváros Iparrajziskola textiltervezői szakát végeztem el. Aztán közbeszólt a háború, és mint minden ember életét, a miénket is igen megnehezítette.

Édesapám nyomdász volt, talán tőle örököltem a rajzolás szeretetét. 1950-ben férjhez mentem Bereczki Kálmán zenészhez, akinek a szakképzettsége ugyan fogtechnikus volt, de a zene szeretete miatt sok országot megjárt. Az utazásaira én is elkísérhettem. Így jártam nagyon sok országban, akkor, amikor ez nem volt még olyan egyszerű: Olaszországban, Németországban, Spanyolországban, Finn országban, sőt még Afrikában is, de legszívesebben Svájcba mentem. Ott együtt vannak a magas hegyek és a víz, amit én nagyon szeretek.  

Szerettem a munkám. Munkahelyem évekig - 10 évig - a Statisztikai Hivatal volt, majd húsz évig a Révai Nyomdában dolgoztam. A Szikra Lapnyomdából mentem nyugdíjba, 36 évi munka után.

A család mindig is fontos volt a számomra. Családi házunkban három generáció élt békében, pedig sokan voltunk: férjem szülei, saját szüleim és természetesen a saját családom. Szüleimet és férjem szüleit is én ápoltam, édesanyám 100 éves koráig élt. Férjem sajnos már meghalt, tizenhét éve egyedül élek. Szerencsére jó erőben vagyok, a kertem is magam gondozom. Szeretem a virágokat, a természetet.

Fiatal koromtól nagy kedvelője vagyok a természetjárásnak, túrázásnak. Az Országos Kék túra útvonalát többször végigjártam, ami Magyarország legrégibb és leghosszabb túraútvonala.

Már ugyan korosodom, de igen szívesen járom ma is túratársaimmal az elérhető és kevésbé megterhelő utakat, szép kirándulásokat teszünk. Így adhat az ember életéből pozitív példákat a mai fiataloknak. Életem sok szép élménye kötődik a kerülethez. Lehetőség szerint részt veszek a klubközösség életében, ha lehet, minden rendezvényen jelen vagyok a Klebelsberg utcai klubban.

Lehet az idős ember is példa, hiszen - egy természeti hasonlattal élve - a természet nemcsak tavasszal és nyáron, hanem ősszel és télen is sokszínű és csodálatos.

 

A beszélgetést lejegyezte:

Dancs Lászlóné, Éva

a Klebelsberg Idősek Klubjának tagja

Ilonka néni 100 éves

100. születésnapja alkalmából a lakásán látogattuk meg Ilonka nénit, és szeretettel köszöntjük ezúton is .

Muszkur Józsefné Ilonka néni 1913 május 30-án született Veszprém megyében egy falusi kántortanító hatodik gyermekeként. Ma is legszívesebben a vidéki gyermekéveire emlékszik vissza.

Szüleivel 1926-ban költöztek Pestújhelyre, ahol ifjú éveit aktív közösségi munkával, jó kedéllyel, szerető családban élte. 1932-ben érettségizett a Veres Pálné Gimnáziumban, majd a postatiszti iskola elvégzése után távirdász lett. Küzdelmes nehéz évek következtek ezután, de mindig hű maradt elveihez és csendben végezte a munkáját. A Petőfi Sándor utcai Központi Távirdán 1968-ig – nyugdíjba meneteléig – dolgozott, ahová 1956-ban, sokszor gyalog, néha nagyon kockázatos körülmények között és hűségesen bejárt.

Nyugdíjazása után is dolgozott még 20 évig az ORFI Kórház laboratóriumában, ahol a betegek adatait vitte be számítógépbe . Munkatársai mindenhol szerették jó szíve, kedvessége, jó kedélye miatt.      82 éves korában végleg nyugalomba vonult,  és azóta szűk családja körében él szeretetben.

Egészségi állapota változó, de eddig még minden nagyobb betegségből sikeresen kilábalt, melyért köszönetet mond Istennek, és – többek között – háziorvosának, Pákh Sándornak.

Ilonka néni 2 éve kért segítséget a Klebelsberg Kunó utcai Idősek Klubjában működő Házi Gondozó Szolgálattól, ahonnan szociális gondozónőnk heti rendszerességgel jár hozzá.

Jó egészséget kívánunk!

Ilonka néni elmondása alapján lejegyezte:    

 

Koczóné Körmendi Krisztina

csoportvezető gondozónő          

Betűméret: A A A
Állásajánlatok
Feltöltve: 2018-07-17 10:16:49
Feltöltve: 2018-06-29 08:56:27
Feltöltve: 2018-06-29 08:55:40
Belépés

Elfelejtett jelszó