Pillanatképek az állásbörzéről
CsGyK
Pillanatképek az állásbörzéről


Feltöltve: 2 hónapja

Már hagyománynak tekinthető a Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat és az ESZI Család- Gyermekjóléti Központ Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája (MUFTI) által, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával partnerségben szervezett Állásbörze. Az idén, szeptember 27.-én, 11.00-16.00 óra között került megrendezésre a- munkaadók és munkavállalók közvetlen találkozására alkalmat adó- börze, melynek helyszíne a Sződliget-ház, volt Sződliget iskola (Budapest XV. kerület, Sződliget utca 24-30.) volt. A szervezők gondoskodtak róla, hogy az eseményen résztvevő munkaadók, köztük XV. kerületi cégek, munkaerő közvetítő, képző, tanácsadó szervezetek, intézmények a lakosság minél szélesebb rétegei, korosztálya számára kínáljanak lehetőségeket. Így a színes kínálatban a XV. kerületi Önkormányzat intézményei mellett megtalálhatóak voltak az idősebb és a fiatalabb korosztályba tartozó munkakeresők elhelyezkedését segítő, a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek, kisgyerekes anyukák számára a munkaerő piaci visszatérést segítő programok. A munkaadók ajánlatai mellett, az érdeklődők, az álláskeresési technikákkal, önéletrajz írás és motivációs levél készítésében is kaphattak segítséget, megtudhatták, mire kell ügyelni külföldi munkavállaláskor, munkajogi, grafológiai tanácsadáson vehettek részt. Az Iparkamara képviselőjétől tanácsokat kaphattak vállalkozás indításához. A állásbörzével kapcsolatos visszajelzések a munkaadók és a látogatók körében egyaránt pozitívak voltak.

https://www.bpxv.hu/hirek/egymasra-talaltunk

Ajánlott hírek
FENO
Advent idején
3 órája
Advent idején két alkalommal vettünk részt meghívott vendégeinkkel közös zenélésen. Elkészültek a díszek és minden csoport kivette részét a FENO karácsonyfájának feldíszítéséből is.
CsGyK
Adventi kézműves ajándék készítés
3 órája
Idén is nagy sikere volt az adventi ajándék készítő kézműves klubnak
Az év végi időszakra vonatkozó hasznos információk
4 órája
Az ESZI Egységek, telephelyek által nyújtott szolgáltatások nyitvatartása...
Területi gondozás
Megérkezett a Mikulás az Időseket és Demenciával Élőket Segítő Szolgálat demenciával élő igénybe vevőihez
3 napja
Idén is meglátogatta demenciával élő ellátottainkat (is) a mikulás.
Területi gondozás
Levendula Nap a Területi Gondozás szervezésében
3 napja
Megrendezésre került a Levendula Nap, az Alternatív gyógymódok az egészség megőrzéséért programunk.
CsGyK
Nálunk is járt a Mikulás
6 napja
Az Újpalotai Család- és Gyermekjóléti Központban is járt a Mikulás,...
Facebook
Legfrissebb hírek
FENO
Advent idején
3 órája
Advent idején két alkalommal vettünk részt meghívott vendégeinkkel közös zenélésen. Elkészültek a díszek és minden csoport kivette részét a FENO karácsonyfájának feldíszítéséből is.
CsGyK
Adventi kézműves ajándék készítés
3 órája
Idén is nagy sikere volt az adventi ajándék készítő kézműves klubnak
Az év végi időszakra vonatkozó hasznos információk
4 órája
Az ESZI Egységek, telephelyek által nyújtott szolgáltatások nyitvatartása...
Állásajánlatok
Levendula Nagyi
Kapcsolat

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye

1157 Budapest, Árendás köz 4-6.

Tel./Fax:
06-1/306-3184
06-1/307-6263
06-1/ 271-0209

 E-mail: igazgato@eszixv.hu

 Facebook: facebook.com/eszixv